Mostanában nagyon elfoglalt vagyok... Április 9-én lesz a kisérettségi, és 30 tételt kellene tudnom. Pár hét és vizsgázok vezetésből. Annyira izgulok, ez az utolsó vizsgám lesz belőle. Nah ha majd sikerül, és meg lesz a jogsim, és Harunak is sikerül a kressz, akkor majd megyünk ünnepelni a kínai étterembe. Aztán még hívok pár embert, de ez még nem biztos.
2010. március 24., szerda
2010. március 16., kedd
Múlt
Éreztétek már valaha úgy, hogy milyen jó volt régen? Amikor még kisgyerek voltál, és nem kellett annyi mindennel foglalkoznod? Amikor sokkal jobban megjegyezted a dolgokat? Amikor még ment a kedvenc sorozatod? Amikor még sok barátod volt? Amikor emberekkel leveleztél? Amikor még élt a kutyád és vele labdáztál? Amikor... ?Visszagondolok a múltra akkor úgy érzem, hogy újból meg kell csinálnom itt a jelenben.
Írtam az angol leckét, és rénéztem a fotó albumomra. Elő vettem és megnéztem benne az összeválogatott képeimet. Akárki akármit mondhat, de a végére elsirtam magam. Eszembe jutottak a barátaim, akikkel mára megszakadt a kapcsolatom. De miért??? miért nem beszélek velük még mindig? Fogalmam nincs. Elővettem a piros dobozkám amiben a leveleimet őrzöm, elolvastam mindegyiket. Előjöttek a régi szép emlékek. Ráeszméltem arra, hogy nem is olyan borzalmas az életem. Elmondhatom, hogy én is voltam párszor igazán boldog. Aki nagyon jól ismer és akit szinte hetente azzal piszkálok, hogy ez történt meg az történt ( nem szeretném elmondani) az úgyis tudja. Aki még nem élte át azt, amit én rendszeresen, az nem tudhatja. Azt sem tudhatja, hogy miért kapok sírógörcsöt, és hogy miért menekülnék ki legszívsebben a világból.
Elhatároztam, hogy megkeresem a régi barátaimat. Remélem sikerrel járok!!:)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)