Sziasztok!!!:D
Nah, jah sziasztok...lehet, hogy nem sokan olvassátok az unalmas hétköznapjaimat, de úgyis inkább magamnak írok. Megkönnyebbülést jelent számomra, ha elmesélhetem a napjaimat. Lehet, hogy nem olyan érdekes, sőt már uncsi (pl.:japán így japán ugy, vagy ázsia), vagy jót röhögtök rajtam, eddig még nem sirattam meg itt senkit, (életvidám vagyok, talán ezért is)....De ne gondoljátok azt, hogy most épp egy olyan bejegyzés következik, ahol mindenki krokodil könnyeket fog hullatni, sőt épp ellenkezőleg, hogy bizonyítsam az életvidámságomat a következőket osztom meg veletek:
PÉNTEK(amikor még a kínai is megcsodál)
Ugye mondtam már, hogy elmegyek Harumhoz, és ott is alszok. Jaja, így is volt. De azért hiába volt a szombat a csúcspont, a péntek is bizony kitett magáért. Nem mehettünk végig a város utcáján úgy, hogy pár pasinak (bocsánat a kifejezésért) ne esett le volna az álla. Azért kérem nem semmi volt, hogy a parkban 3-4 fűnyíros szószerint leáll és les. ÁÁÁÁÁÁ az egyiken már nagyon nevettünk, haru mondása szerint: azt hittem a fát is lefűnyírozza. Egy meg egy darabig követett. Kicsit sem volt mondjuk feltűnő, hogy hogyan nevetünk. Majd elmentünk a csótóra ahol először egy 1 pasi bámult "nagy" szemekkel, majd visszafelé a másik 2 is. Már szinte félelmetes volt (de nem féltem:D).//(nah akkor3-4 fűnyírós, 2 futó, 3 teniszes, pár bicajos...)// Voltunk a Castelloban, majd jött a nagy durranás. Elmentünk, a kedvenc boltunk, kedvenc autónk előtt, a kedvenc ott ült ... ohh és ott volt Ő. Amikor benéztem az ajtón egyenesen a szemembe nézett, addig nézett bambán a szemembe, amíg látott. Én meg szépen rámosolyogtam, alig bírtam visszafogni magam, hogy ne nevessek, vagy hasonlók.
Este DBSK koncertet néztünk, majd társasoztunk. (Szerencsés vagyok a szerelemben, ez már tuti)
Szombat(életem első sushija)
Haru egyszer csak ott ült mellettem, majd nagy karikás szemekkel vágtunk bele a napba. (hajnali 2-kor feküdtünk le). Elmentünk Sopronba, egy jó kis, jó kis miket írok? fantasztikus japán étterembe, ahol 4 japán szakács, 2 jóképű magyar pincér 1 kínai pincérnő volt. Kaja mennyei volt, mondjuk a rizssel még barátkoznom kell, mert eléggé furi íze van a mi rizsünkhöz képest. A sushit nem fényképeztem le, de majd keresek valami képet, ami olyan mint amilyent ettem és berakom. (Hínár is fincsi):P aztán megkóstoltam még valami tonhalas ételt is, de azt nem tudom, hogy hívják. Desszertnek gyümölcs salit, és valami japán kis sütit ettem. Az édességet, nem is hívnám édességnek, ugyanis semmilyen ízvilágot nem képviselt.
Elmentünk a Bob pályára is, ahol kedvünkre száguldozhattunk, egyszer Haru, másszor én vezettem, és egyre gyorsabbak voltunk.Nagyon jó érzés volt amikor a szél bele kapott a hajamba és a hirtelen kanyarok....ááá fantasztikus.
Nagyon jól éreztem magam náluk, és felejthetetlen élmény volt ez 2 nap. (olyan kár, hogy vége)
Örülök h jól érezted magad, remélem leszenek még ilyen alkalmak. Én is nagyon jól szórakoztam. Bizony nem volt eseménytelen ez a 2 nap. :D
VálaszTörlésHaru